2015. október 2., péntek

#Kritika - Life With The Twins

Sziasztok!
Először is csak annyit szeretnék mondani, hogy nagyon (tényleg nagyon..) sajnálom, hogy heteket késtem ezzel a kritikával, de egyszerűen nem marad időm írni. Eléggé sok a dolgom az iskolában is, tehát akik tőlem rendelnek kritikát, számítsanak egy kis csúszásra. Nem akarok magyarázkodni, hiszen ez a bejegyzés nem rólam szól, hanem a Life With The Twins blogról és annak ritka türelmes és kedves írójáról.
Bele is kezdhetnénk akár, nemde?:)


A kinézet: Meglepő. Talán ezzel az egy szóval tudnám jellemezni. Sosem találkoztam még ilyen elrendezésű bloggal, ami persze nem probléma, hiszen kell a változatosság. A fejléced nekem tetszik, jól lett összemosva, a színvilága is illik a blog egészéhez (és a történethez is), de valamibe mégis csak belekötnék. Az pedig az, hogy ami rajta van karakter, olyan, mintha egy meséből lépett volna ki, viszont ezzel ellentétben a háttér valóságos. Úgy vélem ez a kontraszt zavaró tényező, legalábbis én így látom. A szöveg mind stílusában, mind színeiben passzol a képhez. Az oldalad háttere a zöld egyik nem mindennapi árnyalata, ami kellemessé varázsolja a hangulatát.  A modulok háttere is zöldes, és nagyjából minden, ami a blogon van. Az ilyen elrendezésű blogoknál az az alapvető gond, hogy zsúfolt. A tiéddel is ez a helyzet. Nemigen tudtam kiigazodni rajta, csak harmadik próbálkozásra, ez pedig nem jó. Persze, jó dolog is lehetne, hogy MINDEN szem előtt van, és azonnal megtalálni mindent, ám a káosz nem annyira nyerő lehetőség. Lényegében a felül elhelyezett menüben mindent meg lehet találni, szépen, sorba rendezve. A bal oldalon látni a fülszöveget, az információkat és a részekre vonatkozó tudósítást. A fülszöveget nagyon jól lett megfogalmazva. Lényegre törő, de ugyanakkor érdekes és leköti az embert. Szinte kényszerít arra, hogy olvassak a történetből. A következő részről megosztasz néhány információt, bár szerintem ez szükségtelen, hisz aki olvassa, az megtudja. Kicsit összevisszának tűnik a rövid tartalma, de ez nem probléma. A fejezeteid címének a betűtípusa eléggé olvashatatlan az elején, de ahogy látom áttértél másikra. Egységesítsd és akkor tökéletes lesz. Azt hiszem ez minden, amit elmondhatok a design-odról és egyebekről. Lépjünk is a következő lépcsőre.

A történet: Rengeteget írtál már! Őszinte leszek, nem olvastam végig, mert idő szőkében is vagyok, ráadásul ez elég terjedelmes mennyiség. Jó látni, hogy vannak még elég kreatív emberek, akik blogolással foglalkoznak. Viszont! És itt jön a bökkenő. Az első tizenhárom fejezet nem létezik! Ha jól emlékszem, az email-ben említetted is ezt a problémát, de javaslom, hogy keress rá valami megoldást. Ha szimpla olvasó lennék, és nem írnék kritikát, akkor valószínű hamar felhagytam volna a fejezetek keresésével. Ezt sürgősen oldd meg. Ezért, kénytelen vagyok a tizennegyedik fejezettől kezdeni az elemzést. Minden nagyon szép, és jó, csakhogy ha már történetet írsz, akkor ne írj bele a sorokba hangulatjeleket. Értem én, hogy fel szeretnéd dobni, vagy valami ilyesmi lehet a háttérben, de ez hamar kizökkenti az olvasót. A fejezeteid nem valami hosszúak, és mire már éppen beleélném magam, hirtelen vége szakad. A párbeszédeket normál esetben gondolatjelekkel jelezzük, de te idézőjelet használsz, amit leginkább angol nyelvű könyveknél látni. Furcsa, de engem személy szerint nem zavar, mivel elég sokat olvasok angolul is, de másoknak ez lehet nem ennyire egyértelmű. Észrevettem, hogy a későbbiekben átváltottál, a hivatalos formára a dialógusoknál. A fogalmazásod alapvetően jó, bár gyakrabban használsz néhány szavad, rövid mondatokat, mint hosszabb, kifejtősebbeket. Például az érzelmek leírására a hosszabbak jobban illenek. Szerintem. Találtam pár gépelési hibát is, amikre a jövőben figyelj oda. Ha publikálás előtt átolvasod egyszer-kétszer, ki tudod őket javítani, mivel ezek csak kis hibák. Szóismétlésekkel gyakran találkoztam, ezt majd próbáld meg kiküszöbölni. Egy szinonima szótár sokat segíthet.:)
Néhány hiba és kijavítva:

házdba -> házadba.

,,Az első egy Green nevű Zöld Halál volt. Óriási méretű volt, hasonlított a Vörös Halálra, akit Hablaty győzött le, de mégis más volt. "
Helyesen: ,,Az első, a Green nevű Zöld Halál volt. Óriási méretével hasonlított a Vörös Halálra, akit Habéaty győzött le, de mégis különbözött tőle. "

Nem akartam kigyűjteni mindent, és nem is volt rá időm, de ilyen és ehhez hasonló hibákba ütköztem olvasás közben. Olvasd át őket párszor, hogy megtaláld a hibákat, javítsd ki őket és akkor még inkább élvezetes lesz a történeted. Kíváncsi vagyok, mi lesz a folytatás.
Sok sikert kívánok a továbbiakban és még egyszer sajnálom, hogy ennyit késlekedtem a kritikáddal. 

Chibi.



1 megjegyzés:

  1. Drága Chibi!
    Rettenetesen sajnálom, hogy csak most írok, de eddig képtelen voltam.
    Már amikor írtál e-mailt, mobilról tudtam elolvasni a kritikát.
    Ezúton szeretném megköszönni a kedves szavakat, a tanácsaidat pedig igyekszem megfogadni! :)

    Vicky T.

    VálaszTörlés