2015. november 22., vasárnap

Elvihető fejlécek #1 Próbálkozás #1 - Dorothy Hall

Sziasztok!

Ismét hoztam pár elvihető fejlécet. ^^ Ha tetszik valamelyik, nyugodtan vidd, de azért jelezd valahogyan kérlek. :) Feliratot tudok rajtuk cserélni, ha kell csak szólj. ;)





A legutolsó fajtával még eddig nem próbálkoztam, ez az első ami ilyen. Ez NEM elvihető.:





2015. október 31., szombat

Mutatkozzunk be, mert úgy illik ~ Vicky T.

Üdvözlet minden kedves olvasónak! c:
Sajnálom, hogy csak most jelentkeztem, de csak most tudtam összeszedni magamat arra, hogy egy normális bemutatkozást írjak.
Először is, köszönöm Dodónak, hogy felvett, és bizalmával megtisztelt! c:
Másodszor, remélem, nem okozok senkinek sem csalódást, és hogy öröm lesz a Rose Blog Design-on munkálkodni.
Magamról pár sor: Dióhéjban 13 éves, unikornismániás gimnazista vagyok (mégpedig egy hatosztályos, angol tagozatos, fehérvári gimiben), akinek már csak a billentyűzet és a plüsskecskéje maradt. Nem, nem kerültem árvaházba, mindenkim megvan, csupán frappánsan hangzott, aztán kész. Szeretem a tejet, a gofrit, a pirítóst, a bázisugró katicabogarakat, az irodalmat, a számítógép egyesekből és nullákból álló varázslatos világát, a wifit. Nem szeretem viszont a tűket. A bázisugrókat se. Azokat meg főleg nem. 
Tehát ez lennék én, jöjjön pár blogom:
  • A Life With The Twins életem legsikeresebb blogja, már több, mint 22 ezer megtekintéssel büszkélkedhet, 30-nál is több feliratkozóval és 34 fejezettel. Ennek már itt a vége, a harmincötödik fejezettel lezáródik a történet, nehéz lesz, de meg kell tenni. 
  • Mostani projektem a The Purple Killer, ami egy Five Nights At Freddy's fanfiction, Purple Guy szemszögébõl. Még csak egy prológus van fent, de már így is nyolc feliratkozót kaptam, 3 díjat és sok-sok pozitív visszajelzést c:
Tehát, most hogy tisztáztuk a dolgokat, elárulom, mivel fogok foglalkozni itt, a Rose Blog Design-on: kritikaíró és blogajálnós szerepet töltök be, és ezennel AKTÍV vagyok, szóval, ha szeretnétek rendelni, semmi akadálya. c:

Köszönöm a figyelmet, szép Novembert,

Vicky T. (Lesz majd névikonom is, de egyenlõre még sajnos nincs letöltve a mobilomra :c)

Ui.: a blogjaiimat csak így tudom linkelni, mivel a mobilBlogger kicsit megviccelt: http:/ruffnuttuffnut.blogspot.com / http://purpleguyff.blogspot.com

Rendelt fejléc #1 - Dorothy

Sziasztok!

Kész vagyok egy rendeléssel, remélem tetszik annak aki rendelte. ^^  Figyelem ez nem elvihető.




2015. október 29., csütörtök

Trailer ~ Dodó


                                                           


A Trailert illetve a Designet is én készítettem, :D

2015. október 28., szerda

Elvihető fejlécalapok #1 - Dorothy



Sziasztok!

Hoztam pár elvihető fejléc alapot. Remélem tetszeni fognak. Igen szokásom, hogy egy fajtát többféle színben is elkészítek. Illetve készítettem még egy elvihető fejlécet is. Azon ha kell tudok cserélni feliratot. Ha viszed kérlek szólj!















2015. október 27., kedd

Kritika : Infinity ~ Dodó

Sziasztok! Itt is van a legújabb kritika!





Design:

Nekem nagyon bejön ez a meleg szín, ami harmonizál a fejléccel és mindennel. :D Végre egy színes blog. Nagyon tetszik a fejléc is bár a lánynak a karja ketté van vágva (a könyökénél el van halványítva) így olyan mintha valaki ketté vágta volna, e alapjában véve tetszik! Az oldalávban a modulok jól vannak elrendezve, bár én az oldalmegjelenítést azt lejebb raknám. Jó ponz hogy nem felejtetted kirakni a rendszeres olvasókat mert rengeteg blognál láttam már hogy ki van hagyva ez a fontos dolog.

10/10


Történet:

Nekem az 1.fejezet 1-ső része kicsit zavaros. Olyan hirtelen hívta fel az apja hogy még én is meglepődtem. :D De alapján véve jó, és pont megfelelő a terjedelme  a bejegyzésnek, bár hiányoltam a prológust. Amúgy tetszik a történet. de még nem sokat tudtam meg belőle mivel csak 2.fejezet van fent, de ígéretesnek tűnik. Csak így tovább!

10/10

~ Dodó xoxo

2015. október 26., hétfő

Bemutatkozom - Dorothy Hall

Sziasztok!

Én lennék Dorothy, a csapat új tagja.(És valószínűleg a legfiatalabb is)
Szeretek olvasni minden mennyiségben. :D Ezenkívül cicarajongó vagyok, egy cicám is van, Tigi. :3
Tőlem fejlécet lehet majd rendelni, illetve IPhone üzeneteket. Ezeket úgy kellene rendelni, hogy megadod
  • Hány óra legyen,
  • Milyen név legyen felül,
  • És leírod a párbeszédet
Pl.:

Anna: Jössz holnap suli után mekizni?
Én: Aha. :) Ki megy még?
Anna: Szerintem az egész osztály.
Én: Okés.

És aztán így nézne ki a végén:

http://www.iphonefaketext.com/screens/NjYyMTI.jpg

 Mutatok azért pár fejlécet is amit én csináltam. Figyelem ezek NEM elvihetőek.





 E-mail címem: dorothyhallblogger@gmail.com

Ennyi lett volna az én bemutatkozásom. Nem a legjobb, de remélem azért megteszi. :D 


2015. október 18., vasárnap

Bemutatkozás - Monic D.

Sziasztok!
Monic D. vagyok, az új szerkesztő. Remélem tetszeni fognak a munkáim, és sokan rendeltek majd tőlem! :)
Amit tudni kell rólam: 14 éves vagyok, most kezdtem a középiskolát. Imádom az állatokat, van 8 macskám. ( Mehh :D ) A szerkesztés a mindenem. Rock imádó vagyok, de hallgatok mindent. Egyfajta vegyes tekercs vagyok. :D
A blogban ezeket rendelhettek tőlem: Fejléc, Blogajánló. A blogajánló nálam annyit jelent, hogy röviden bemutatom a blogot, bemásolom a Prológust és az első részt, aztán kikerül a blogra. A fejléc pedig a szokásos módon rendelhető. :)

Hát... A bemutatkozás nem az erősségem, amint láthatjátok is. Szóval én most elhúzom a csíkot, (persze nem olyan lassan mint egy csiga...) és nekiesek a tanulásnak.

E-mail címem: donamonic16@gmail.com

Rendeljetek bátran!

Monic D. 

2015. október 11., vasárnap

#Kritika - A démonok játékai

Sziasztok!
Hát kisebb kihagyás után, de megérkeztem a következő kritikámmal is. 
Amit írok, azzal nem akarok senkit sem megbántani, csak a véleményemet mondom el és a javaslataimat. Ezért, ha valaki nem bírja a kritikát, csak a jó pofizást kedveli, akkor nem én vagyok az Ő embere. Természetesen nem fogalmazok durván és bántón, nincs mitől tartani! :)


A kinézet: Alapvetően én szeretem a sötét színeket, a rejtélyes dolgokat, de nekem ez túl komor. Szépnek szép, ez gy van, viszont valamiért nem nyerte el a tetszésemet. A fejléced sem olyan, amilyennek szerintem kellene kinéznie, de ennek tudom is az okát. A rajta szereplő karakter túlságosan is kitűnik a háttérből, szerintem vagy sötétítsd rajta egy keveset, vagy a hátterén világosíts, hogy jobban harmonizáljanak egymással. A cím elhelyezése jó, a betűtípusa is tetszik. A hátterén lehetne még javítgatni itt-ott, kicsit jobban kidolgozni, de a kép jobb oldala nagyon szép lett.  Viszont ha már ilyen nagy a mérete, érdemes lenne a háttérbe mosós technikával csinálni, hogy még szebb legyen. A blog elrendezése jó, viszont a modulok sorrendjébe belekötnék. A ,,Mit gondolsz a történetről?" modult ki lehetne cserélni a Menüvel, hogy könnyen átlátható legyen, alá ,,A következő fejezetből", utána a trailer videót raknám és csak ezek után a többit. Ha alul van a Trailer, nem tűnik szembe, pedig az nagyon fontos.Ráadásul, ha már van egy menüd, oda simán elférne a videónak is egy hely. Az Információk pontban csak annyit tudunk meg, hogy mi alapján kapjuk a részeket. Ha más kérdésünk van, akkor keressünk föl téged email-ben vagy facebookon. Ez jó, hiszen így bárki eljuthat hozzád, viszont a történet szempontjából nem a legjobb megoldás. Ilyen helyre általában azt írjuk, hogy mikor nyílt meg a blog, mi várható, mikor jelenik meg a következő rész, mi a műfaja, ki az írója, stb.A Részek menüpont tetszik. Könnyen átlátható, a kedvcsináló kép is jól illik oda. A többi modul rendben van, bár a Chat elég picurka lett, de a lényeg, hogy ott van. Arra is figyelj oda, hogy ugyanolyan betűtípussal írj minden fejezetnél, és azokon belül is. A második fejezetben többször is láttam, hogy különböznek, ez pedig nagyon zavaró.

A történet: Úgy gondoltam, hogy a fülszöveget is ide veszem, hiszen ezzel indulunk neki egy történet elolvasásának. Nem túl hosszú, de nem is rövid, olyan épp a kettő között. Nekem tetszett, de a helyesírásra figyelj oda. Ezeket majd később kifejtem.
 Tetszik, hogy a fejezetet egy kisebb verssel (vagy mivel) kezded. Ez ad neki egy kis egyediséget, ami nagyon fontos egy történetnél. Az első fejezetben megismerjük Liz-t, aki imádja a könyveket, szinte egész életét kitölti. A második fontos dolog az életében, beteg anyja, akit Ő ápol. Az anyja tüdőrákban szenved, így nem tud magáról gondoskodni, de Liz ezért elmegy dolgozni. Így tudja fenntartani magukat. A szobája tömve van könyvekkel, a legkülönfélébb műfajú művekkel van körbevéve. Épp olvasni készül, mire az anyja rosszuk lesz (a hangokból következtet erre), ő pedig a segítségére siet. Sehogy sem fér a fejembe, hogy egy mindössze tizenhét éves lány, hogy veszi fel az anyját. Normál esetben talán el tudja támogatni a nő ágyáig. Felveszi? Embert nem szokták felvenni. Felemelni maximum. Ezután Liz elmegy dolgozni, minden nap ugyanakkor. A közeli kávézóban kapott munkát (bár elég fura, hogy fiatalkora ellenére dolgozhat..) és ebből a fizetésből élnek kettesben. Az sem igazán tiszta, hogy akkor most csak nyáron dolgozott?
Ezután kap egy SMS-t a régi szerelmétől, Eric-től, aki este érkezik repülővel. Ez azt jelzi, hogy még mindig jó kapcsolatban vannak egymással, ha csak úgy ír neki. Liz nagyon örül, a munkaideje alatt sem tud másra gondolni, csak Eric-re. Mikor végre végez a munkával, elindul a reptér felé, hogy találkozhasson vele, viszont egy sikátorból gyermeksírást hall. Saját belső hangja nem engedi, hogy csak úgy elmenjen, anélkül, hogy segítene a gyereknek. A sikátorban nem talál senkit, csak egy régi, kopott dobozt. Emberi kíváncsisága győz és megnézi, mit is rejt magában a tárgy. Viszont amint rájön, nem ám hogy eldobná magától és menekülne. Ehelyett beindítja a szerkezetet, majd a sötétség birodalmába merül. Ezzel párhuzamosan két démonvadász (legalábbis gondolom, hogy azok) az éj leple alatt gyilkolja a fenevadakat. Edmund és Stephen legjobb barátok egymás számára, de Ed gyanakvóbb karakter. Felfedezik az eszméletlen Liz-t és a segítségére sietnek, hisz tudják mi történt vele. Magukkal viszik a lányt és itt átlépünk a következő részbe. Itt megtudjuk, hogy Ed és Stephen egy menedékben laknak Stephen családjával. Liz ide került, ők pedig elkezdik ápolni és kérdezgetni is. Sajnálom, de nem olvastam tovább, mivel hosszú lett volna és nem készülnék el vele időben.

A helyesírás: Már a fülszövegnél találkoztam nem egy elírással, de ha publikálás előtt átolvasod a sorokat, könnyen kiküszöbölhetők. Úgy döntöttem, mindent ki fogok ide írni, hogy lásd. 

,,Elizabeth egy igazi könyvmoly, egész álló nap a könyveket bújja, amikor nem akkor beteg anyját ápolja. Régi szerelme Eric eljön egy látogatásra Londonba, a szülővárosába. Liz kiszeretne menni a reptérre üdvözölni őt, de egy sikátorban odafelé talál egy zenedobozt..." 
Helyesen: ,,Elizabet egy igazi könyvmoly. Egész álló nap a könyveket bújja, amikor nem ezt teszi, akkor beteg anyját ápolja. Régi szerelme, Eric, elmegy egy látogatásra a szülővárosába, Londonba. Liz ki szeretne menni a reptérre üdvözölni őt, de odafelé egy sikátorban talál egy zenedobozt..."

A fülszöveg második részében nem találtam hibát.

Az első fejezetből: 
Úgy gondolom, hogy talán túl sokszor használsz hosszabb mondatokat a kelleténél. Nem kell tőmondatoknak lennie, mert az azonnal kizökkenti az olvasót, de a túl terjedelmes sem jó. Vesszőhibákból nagyon sokat találtam, ezeket javítsd ki mindenképp. A számokat a dátumok kivételével betűvel írjuk, tehát nem 17, hanem tizenhét.

Az első mondatot hozom fel példának, hiszen ez volt a legszembetűnőbb.
,,A lány hosszú kecses lábai felhívták már a figyelmét nem egy fiúnak, magasabb az átlag lányoknál és intelligensebb is, Liz már megszokta, hogy neki kell eltartania anyját, de néha vágyik kikapcsolódásra."
Mint láthatod, ez több, mint két sornyi helyet foglal el, pedig csak egyetlen mondat. Helyesen így írhatnád:
 ,,Hosszú kecses lábai már nem egy fiú figyelmét felhívták. Magassága jóval az átlag fölött van, és intelligensebb is. Liz már megszokta, hogy neki kell eltartania anyját, de néha vágyik kikapcsolódásra."

A legtöbb esetben ez a helyzet. Javaslom, hogy vegyél fel egy bétát, vagy ha nem szeretnéd más kezébe adni a munkádat, (ha nem Word-ben írod) másold át egy Word dokumentumba, és ő majd segít kijavítani. Persze, nem mindig kell rá hallgatni, de gyakran megéri.:)

Nekem tetszik a történet, mivel alapból szeretem a darkos dolgokat, a démonokat meg ilyesmiket. Van benne néhány logikai hiba, de ez nem lényeges.  Remélem, hogy folytatod az írást, mert tehetséges vagy, csak néhány dolgon kell változtatnod!

Chibi.
 

Könyvborító ~ Dodó xoxo

Sziasztok! Ma egy könyv borítót hoztam nektek! Aki rendelte : RoRo Black, aki nagyon hálás érte és ezt én viszonozom is! :D Olvassatok bele a blogjába hiddjétek el, nem bánjátok meg!

Secret Blood


2015. október 4., vasárnap

Saját Trailer! ~ Dodó

Sziasztok! Unatkoztam ezért készítettem egy Trailert. Kuksizzátok meg! :D




Itt a blogom linkje ha érdekelne :

Egy démon szerelme

#Kritika ~ Dodó / Secret Blood

Szia! Nagyon sajnálom hogy késtem de az iskola miatt csak hétvégén tudok jelentkezni de itt is van a kritikád!




Design :

Minden olvasó a fejlécet nézi meg először, és én sem tettem másképp. A fejléced gyönyörű. A színek harmonizálnak, és tetszik a betűtípusa a címednek. A három főszereplő jól kitűnik a'lila színből, és nincs ki hagyva üres tér hanem textúrákkal lett szépítve. A modul sávval nincsen semmi bajom, csak annyi hogy az oldalaknál miért  nem csináltál fejezetek oldalt? Az olvasók könnyebben megtalálják a fejezeteket mint az archívumban. Ezen kívül nem tudok semmibe sem belekötni.

10/9

Tartalom:

A fülszöveg felkeltette az érdeklődésmet. Bár egy kicsit rövid, de pont elegt árul el hogy belekzdjek az 1.rész olvasásába. Elősször amikor belekezdtem elsápadtam. Azt gondoltam hogy juppi megint egy iskolás szerelmi háromszögnek lehet tanúja. DE! Ahogy tovább olvastam a részeket rádöbbentem hogy nem, és a történeted elragadott. Nagyon izgalmas és beleéltem magam az egészbe. IMÁDOM! 
Stefan ítró cuki és gyorsan belopta magát a szívembe bár nem vagyok egy vámpírnapló rajongó.
Demon pedig a rossz gonosz szerepét kapta meg ami jó mert így a történet is izgalmas. Sok-sok cselekmény szál fut egybe ami nem hagyja nyugodni az embert. A részek pont jó hosszuságuak ezért az olvasók beletudják élni magukat.

10/10

További jó blogolást!


 ~Dodó xoxo

2015. október 2., péntek

#Kritika - Life With The Twins

Sziasztok!
Először is csak annyit szeretnék mondani, hogy nagyon (tényleg nagyon..) sajnálom, hogy heteket késtem ezzel a kritikával, de egyszerűen nem marad időm írni. Eléggé sok a dolgom az iskolában is, tehát akik tőlem rendelnek kritikát, számítsanak egy kis csúszásra. Nem akarok magyarázkodni, hiszen ez a bejegyzés nem rólam szól, hanem a Life With The Twins blogról és annak ritka türelmes és kedves írójáról.
Bele is kezdhetnénk akár, nemde?:)


A kinézet: Meglepő. Talán ezzel az egy szóval tudnám jellemezni. Sosem találkoztam még ilyen elrendezésű bloggal, ami persze nem probléma, hiszen kell a változatosság. A fejléced nekem tetszik, jól lett összemosva, a színvilága is illik a blog egészéhez (és a történethez is), de valamibe mégis csak belekötnék. Az pedig az, hogy ami rajta van karakter, olyan, mintha egy meséből lépett volna ki, viszont ezzel ellentétben a háttér valóságos. Úgy vélem ez a kontraszt zavaró tényező, legalábbis én így látom. A szöveg mind stílusában, mind színeiben passzol a képhez. Az oldalad háttere a zöld egyik nem mindennapi árnyalata, ami kellemessé varázsolja a hangulatát.  A modulok háttere is zöldes, és nagyjából minden, ami a blogon van. Az ilyen elrendezésű blogoknál az az alapvető gond, hogy zsúfolt. A tiéddel is ez a helyzet. Nemigen tudtam kiigazodni rajta, csak harmadik próbálkozásra, ez pedig nem jó. Persze, jó dolog is lehetne, hogy MINDEN szem előtt van, és azonnal megtalálni mindent, ám a káosz nem annyira nyerő lehetőség. Lényegében a felül elhelyezett menüben mindent meg lehet találni, szépen, sorba rendezve. A bal oldalon látni a fülszöveget, az információkat és a részekre vonatkozó tudósítást. A fülszöveget nagyon jól lett megfogalmazva. Lényegre törő, de ugyanakkor érdekes és leköti az embert. Szinte kényszerít arra, hogy olvassak a történetből. A következő részről megosztasz néhány információt, bár szerintem ez szükségtelen, hisz aki olvassa, az megtudja. Kicsit összevisszának tűnik a rövid tartalma, de ez nem probléma. A fejezeteid címének a betűtípusa eléggé olvashatatlan az elején, de ahogy látom áttértél másikra. Egységesítsd és akkor tökéletes lesz. Azt hiszem ez minden, amit elmondhatok a design-odról és egyebekről. Lépjünk is a következő lépcsőre.

A történet: Rengeteget írtál már! Őszinte leszek, nem olvastam végig, mert idő szőkében is vagyok, ráadásul ez elég terjedelmes mennyiség. Jó látni, hogy vannak még elég kreatív emberek, akik blogolással foglalkoznak. Viszont! És itt jön a bökkenő. Az első tizenhárom fejezet nem létezik! Ha jól emlékszem, az email-ben említetted is ezt a problémát, de javaslom, hogy keress rá valami megoldást. Ha szimpla olvasó lennék, és nem írnék kritikát, akkor valószínű hamar felhagytam volna a fejezetek keresésével. Ezt sürgősen oldd meg. Ezért, kénytelen vagyok a tizennegyedik fejezettől kezdeni az elemzést. Minden nagyon szép, és jó, csakhogy ha már történetet írsz, akkor ne írj bele a sorokba hangulatjeleket. Értem én, hogy fel szeretnéd dobni, vagy valami ilyesmi lehet a háttérben, de ez hamar kizökkenti az olvasót. A fejezeteid nem valami hosszúak, és mire már éppen beleélném magam, hirtelen vége szakad. A párbeszédeket normál esetben gondolatjelekkel jelezzük, de te idézőjelet használsz, amit leginkább angol nyelvű könyveknél látni. Furcsa, de engem személy szerint nem zavar, mivel elég sokat olvasok angolul is, de másoknak ez lehet nem ennyire egyértelmű. Észrevettem, hogy a későbbiekben átváltottál, a hivatalos formára a dialógusoknál. A fogalmazásod alapvetően jó, bár gyakrabban használsz néhány szavad, rövid mondatokat, mint hosszabb, kifejtősebbeket. Például az érzelmek leírására a hosszabbak jobban illenek. Szerintem. Találtam pár gépelési hibát is, amikre a jövőben figyelj oda. Ha publikálás előtt átolvasod egyszer-kétszer, ki tudod őket javítani, mivel ezek csak kis hibák. Szóismétlésekkel gyakran találkoztam, ezt majd próbáld meg kiküszöbölni. Egy szinonima szótár sokat segíthet.:)
Néhány hiba és kijavítva:

házdba -> házadba.

,,Az első egy Green nevű Zöld Halál volt. Óriási méretű volt, hasonlított a Vörös Halálra, akit Hablaty győzött le, de mégis más volt. "
Helyesen: ,,Az első, a Green nevű Zöld Halál volt. Óriási méretével hasonlított a Vörös Halálra, akit Habéaty győzött le, de mégis különbözött tőle. "

Nem akartam kigyűjteni mindent, és nem is volt rá időm, de ilyen és ehhez hasonló hibákba ütköztem olvasás közben. Olvasd át őket párszor, hogy megtaláld a hibákat, javítsd ki őket és akkor még inkább élvezetes lesz a történeted. Kíváncsi vagyok, mi lesz a folytatás.
Sok sikert kívánok a továbbiakban és még egyszer sajnálom, hogy ennyit késlekedtem a kritikáddal. 

Chibi.



2015. szeptember 26., szombat

OMG! ~Dodó

Sziasztok itt Dodó! Na jó nem kertelek! Nagyon meglepődtem amikor elolvastam hogy engem ért az a megtiszteltetés hogy én vezethetem tovább a blogot... Nem tudom hogy mi okból de nagyon sajnálom hogy kilépett Issy. :( 

Remélem hogy még találkozunk, és hogy folytatod a blogolást! 
További jó munkát! <3

2015. szeptember 21., hétfő

Búcsúzás

 Sziasztok!
 Nincs miért, vagy mi miatt, egyszerűen az idő miatt. És írhatnék szántalan okot, hogy meg ezért is, ja és azért is, de nem. Ez és az előző Rose Blog Design sok dolgot megélt már. Sok designja volt. De én most átadom a blogot a további szerkesztőknek, azon belül is Dodónak, ugyanis Ő volt az első admin akit felvettem :)

Nem húzom tovább a szót. Sziasztok.

2015. szeptember 19., szombat

Kritika # Sophia Smith és a félvérek élete ~ Dodó

Elősször is bagyon sajnálom hogy eddig kellett várnos csak egyáltalán nem voltam gép közelben. :/ 
Az iskola is közre játszott, de most itt vagyok! :D


xLinkx


Design:

A színek harmonizálnak, és a fejléc nagyon tetszik! Egyáltalán nincs semmi bajom a fejléccel gyönyörű! Na igen... addig nincs is gond... A moduloknál a Trailer nem kicsit csúszott ki a sávból. Én inkább sürgősen csinálnék egy külön oldalt és oda raknám be, mert ez így nagyon csúnya, vagy ha nem szeretnéd, akkor kicsinyíts rajta. Én a blogarchívumot feleslegesnek találom, mert van tartalom jegyzéket, ezért minden megtalálható ott, ás könnyebb is megkeresni a részeket. Érdekesnek találom a görög istenes oldalt. 

10/8

Történet:

Na... jó............... Le vagyok nyűgözve! Nagyon jó a történeted, és ahogy írod! Egy kicsit sem unalmas, majd' meghaltam a kíváncsiságtól! Nagyon tetszik, hogy nem összecsapott munka! A részek pont jó hosszúságúak. Azt ajánlom hogy a bejegyzéseket tedd sor kizártra hogy szebb legyen a kinézete. Ezt a történetet szívesen látnám akár egy sorozat, akár egy film változatában. (Vállalnék szerepet ;) ) 

10/9

Helyesírás:

Néhol van egy egy kisebb hiba, de nem szembe tűnőek. 

5/4,5

Dodó xoxo ~

2015. szeptember 13., vasárnap

Pár kód

Források: x  x  x  x



Kód:
<div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://facebook.com/"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgArhvfG50EkxUWSf7Ds1RMKP9GIBOGdV1gQOKnpaD306oCuwY2PO1uhRkuWwi5MNYBRJoFk7bUDwY7AvjRtNkp-RfSL8u8tetwLLNz2ACw5l6OnW1d50lvBkwfemDrNINDPOdP4ees3Nf_/s1600/facebook.png" /></a><a href="http://tumblr.com/"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjswBmmmRZWl1a4aMpKQPn-n8PdRIssymAqai6yThv7WohGslAFlk9OwQyYcSKsl305k0Mr434bJIypDEhySaQH9tjZfYpltwsZtYQNNB5mitFO_0-hOKP3KqmZaEDUczsVCQIK2bEBB9i2/s1600/tumblr.png" /></a><a href="http://instagram.com/"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgWHGXO1_k7vt6Ic8bAYUUNdORlDW0tWgy6js6IXZpd8sT3E0JJRvWvY0ouQzEnRtwmi8342NarFHZfxnkt0_2NecCGWz8D_8pSWA1Lo72LFXp45gb4eS3X6eeZVsUBIBkIIXdPQEcMOEcl/s1600/instagram.png" /></a><a href="http://mail.com/"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgwmrFrPA-APdGjwV101xjS5_Le0xa8NfxkExStqbF04cNKCC57sjtM8o6gG-5IuAD_akxlCjxcG7WjAglQuAN8YSBQ5BPr6x7s37eoOaXLdkAzIHei2bc4MgpnmQpOjMDukthlww41eFOO/s1600/mail.png" /></a><a href="http://wattpad.com/"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjo38SGRDYUY0XzwLNQb8tsTyZhC19apBLZC3_jZfrlWK-L6qq2WesBWMH1l0mYNKwB_IUBrKdS98zA5tnVwGvzYurDHOyeLKElfnPOS2SbqnC50v4Snp48xDDelzJTjqu08e5nnaIpOCn9/s1600/bloglovin.png" /></a></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<br /></div>



Kód:

<div style="margin-left:20px; margin_right:20px;font-size:11px; line-height:10px; background-color:#c09bc4; color: #5d3061; text-align:justify;  padding-left: 20px; padding-right: 20px; padding-bottom: 10px; width: 100px; box-shadow: -5px 0 0 #4e2152, -10px 0 0 #5d3061, -15px 0 0 #6a3f6e, -20px 0 0 #78507d, -25px 0 0 #946e99, 5px 0 0 #4e2152, 10px 0 0 #5d3061, 15px 0 0 #6a3f6e, 20px 0 0 #78507d, 25px 0 0 #946e99;">
<div style=" width: 100px; background-color: #4E2152; color:#C09BC4; text-transform: uppercase; text-align:center; margin-bottom:10px; ">
<b>
Cím</b></div>

Szöveg</div>

Cím
Ide jön a szöveg. Ide bármit írhatsz. Tényleg, bármit. Csak másold ki a kódot, és ezt a szöveget, meg a címet, írd át.

Lemaradtam...

Sziasztok!

Sajnálom, hogy nem volt bejegyzés tőlem, és hogy inaktív voltam, minden értelemben... És most jöhetek a "Suli van!" kifogásokkal, de ez az igazság, így nem boncolgatom a témát.

 Látom azért a szerkesztők dolgoztak, nekem meg még van egy el nem készült rendelésem, és irgalmatlanul (szép kifejezés :D) szégyellem magam, sajnálom. Ezt akárhányszor elmondhatnám, így inkább ezt kapjátok:

akárhányszor xSajnálom

Eredeti mi, ugye ilyet még nem láttatok? :D

Na, de ma este kész lesz a rendelés, vagy pedig reggelre. Ezen kívül pár HTML kódot is készülök hozni.

További szép estét! :-* :)

#Kritika - Moonlight night

Sziasztok!
Elkészültem ezzel a rendeléssel is, szintén megcsúszva. Igyekszem behozni a lemaradást!:)
Kezdjük is.
  LINK 

A kinézet: Amikor megnyitottam a blogot, elámultam. Nagyon szép a design-od és ahogy olvastam Te magad csináltad! Úgyhogy gratulálok. A fejléced mesés. Nem túlzsúfolt, de nem is pang az ürességtől. A színeket is jól kombinálod, a karaktereket ügyesen kivágtad. Egyszóval tökéletes.A modulok is rendben vannak, esetleg abba kötnék bele, hogy a chat-et felcserélhetnéd a feliratkozókkal, hogy ne kelljen annyit görgetni. Én elsőre szinte nem is találtam. Plusz ahogy látom a Navigáció menüben ott vannak a fejezetek pont, úgyhogy nem tartom fontosnak, hogy legalul még ott legyen egy blogarchívum is, ami gyakorlatilag ugyanazt a szerepet tölti be, de ez nem olyan nagy dolog.
A szöveg betűtípusa is jó választás, ráadásul nem fehér, vagy fekete, így könnyen olvasható. A barna olyan megnyugtató, nem tudom. A design témát ezzel akár le is zárhatom, hisz nincs mibe belekötni, mert úgy jó, ahogy van. Szép munka.

A történet: Na ez már egy érdekesebb pont. Maga az alapötlet nagyon jó és ami még jobb, hogy a megvalósítás is! Egyáltalán nem sablonos és olvastatja magát az egész. Ügyesen alkalmazod a tájleírást is, a párbeszédeket is jól fogalmazod meg. Az elején tényleg abban a hitben voltam, hogy Ella valóban az eljegyzési partijára készül és nem egy álom, mint ahogy az kiderült. Az egy kifejezetten gonosz húzás volt. Nem tudom, nekem nem volt meg a Roxfort-os beütés, talán mert annyira lekötöttek az apróbb részletek, hogy nem is figyeltem erre. Különleges karaktereid vannak, főleg Lionel (aki egyébként nagyon tökéletesen lett megalkotva) és Mr. Grey. Emellett a főhősnőnek, Ella-nak furcsa ,,látomásai" vannak, ami még inkább arra késztet, hogy olvassam tovább. Észre sem vettem, hogy telik az idő, miközben olvastam. Simán ki lehetne adni akár egy könyvként is, mert van annyira jó. A történet szerint Ella bekerül egy bentlakásos iskolába, ahol máris frenetikus belépővel jelenik meg. Összebarátkozik a szobatársával, Misako-val, aki japán származású (ha jól vettem le) és egészen kedves, bár kissé hiperaktív. Mivel én alapjáraton bírom a keleti dolgokat, külön örülök neki, hogy beleszőtted ezt is. Aztán összetalálkoznak a trióval (Lionel, Kevin és Beni) akik közül Lionel különösen furcsán viselkedik már az első perctől fogva. kezdve azzal, hogy szabályosan leüvölti Ella fejét, csak azért, mert véletlen meglátta. Persze később kiderül, hogy mi ennek az oka. Ami nagyon tetszik, az Ella és Lionel hevessége. Nyilvánvalóan gyűlölik egymást és ezt még ki is mondják, de ez a történet folyamán átalakul egy fura barátsággá, aztán utána megint gyűlölködés és végül vágy aztán a nagy semmi. Ella pedig menekülni akar ez elől, de mivel Lionel barátunk nagyon vonzó személyiség, így nagyjából lehetetlen küldetés. Közben a látomásai egyre sűrűsödnek, míg végül teljesen kiakad. Ott jön a fordulópont és elkezdi érteni a dolgokat. Abba talán belekötnék, hogy amikor Nicolas-al diskurál, ott túlságosan gyenge elméjűnek tűnik. De azért Nicolas kedves, és próbálja rávezetni, míg végül sikerül is. Aztán a ,,baleset" újból felforgatja a dolgokat és Ella megint csak menekülni akar.
Fantasztikus! Nekem nagyon tetszik és örülök, hogy egy ilyen művel találkozhattam.
A helyesírást tekintve találtam néhány hibát, de ez nem sok és nem is túl komolyak.

Az 1. fejezetből:
,,Éreztem, hogy szívem heves rohamba kezd, hogy majd felszakítja mellkasom."
Helyesen:  ,,Éreztem, hogy szívem oly heves rohamba kezd, hogy majd felszakítja mellkasom."

,,Elég zordnak tűnt kívülről, de bent már elég lakájos volt."
Helyesen:  ,,Elég zordnak tűnt kívülről, de bent már egészen lakájos volt."

A 3. fejezetből:
,,vérható" ->  várható
,,épp" ->  ép
,,werwolf" -> Ez nem werewolf akart lenni?

Észrevettem, hogy az elején Ella gondolatait zárójeles megoldással fejezted ki, de később rátértél a dőlt betűkre, ami jobb is, hiszen így jobban látható.

Összegezve: Nekem nagyon tetszett. Remélem hamarosan lesz folytatás, mert nagyon megnyerő és különleges a történeted!

Chibi.

#Kritika - Evolution - A leszármazottak.

Sziasztok!
Megérkeztem a rendeléssel, igaz kicsit késve, bocsánat. Igyekeztem mindent alaposan megnézni és véleményt nyilvánítani róla. Amit írok, azzal nem akarok senkit sem megbántani, csak a véleményemet mondom el és a javaslataimat. Ezért, ha valaki nem bírja a kritikát, csak a jó pofizást kedveli, akkor nem én vagyok az Ő embere. Természetesen nem fogalmazok durván és bántón, nincs mitől tartani! :)
 Akkor kezdjünk is bele.


A kinézet: Nagyon szép a fejléced, de van pár dolog, amit megemlítenék. Elsőre nem tudtam eldönteni, hogy mit is ábrázol. Pontosítok, hogy mit jelent. Mert ugye kapcsolódnia kell a történethez is és még megannyi szempont van, amiket bolond az, aki betart, mert értelmetlenek. Tehát maga a kép jó, de szerintem kicsit zsúfolt. Lehet, hogy csak az én ízlésemnek, ezt nem tudom. A lány szépen van kivágva, nagyon jó munkát végeztél, látszik rajta, hogy alapos voltál. Nekem kicsit zavaró, hogy a jobb alsó sarokban az a kép, amit hozzámostál (van egyáltalán ilyen szó?! :D ) a többihez fekete-fehér. Mert ugye alapjában véve egy kékes koncepciót látunk némi pirosas, barackos beütéssel és ezt kicsit furcsálltam. Valahogy nem illik oda. Szerintem kicsit variáld meg a képet, hogy illő legyen a többi részlethez. Alapjában véve tetszik ez a háttérbe mosódós megoldás (azaz nagyon imádom!) és te ezt is szépen kivitelezted, amiért gratulálok! A modulokat tekintve örülök. De tényleg. Sok blognál van, hogy szinte lehetetlen megtalálni bármit is, amit keresünk, mert le kell tekergetni, stb. És hát lássuk be. Ezeknél gyakran előfordul, hogy rányomnak a kis X-re a jobb sarokban és viszon'látás! DE! Nálad ez nem így van és ez az örömöm okozója.:)  Láttam, hogy a fejezeteknél nem mindnek ugyanazt a betűmérete/típusa. Ez egy kicsit zavaró, úgyhogy legyen egyforma, hogy esztétikusabb legyen.

A történet: A prológusod felkeltette az érdeklődésemet, ami jó, mert ugyebár egy prológusnak ez a dolga. Csak azt bánom benne, hogy túl egyértelmű. És egyszerű. Mármint van ugye Caty, aki otthon él, ,,tök jól" elvan és erre megjelenik Miss Pierce és felfordul az eddig élete, az anyjának elmondja, hogy hazudott meg stb. És az anyja ebbe teljesen beletörődik és még ki sem akad. Hiányoltam, hogy legalább látványosan haragudjon rá és ne enyhüljön meg szinte azonnal. Ettől függetlenül jó, tényleg nincs vele gond, csak gondoltam azért az ember elég érzelmes állatfaj ahhoz, hogy csak így ne reagáljon. Ami érdekes, hogy jelenidőben írod, nem pedig múltban, mint ahogy a legtöbb blognál van. Kicsit meglepődtem rajta, jó értelemben.
Az első fejezet...hát.. fura. Hirtelen mindenki megjelenik, aki majd a későbbiekben szerepelni fog a történetben és szinte rázúdul az olvasóra az egész katyvasz, akár egy lavina. Persze utána kitisztul a kép, csak elsőre kicsit össze-vissza szerintem.
Elliot szerintem nagyon egoistára sikerült karakter. És egy másodfokú egyenlet megoldásához, azért nem kell matekzseninek lenni.
Caitlin pedig kicsit olyan, mint akibe folyton belé van szorulva a zabszem. Ha érted, mire célzok. Értem én, hogy nem akar ő olyan különleges lenni, meg hasonlók, de egy tizenöt éves lányhoz képest is túl könnyedén veszi a dolgokat, amikkel szembesül.
A többi szereplőről nemigen tudtam még véleményt alkotni.

Őszinte leszek, nem olvastam teljesen végig a történetet, mert rengeteg a dolgom, így csak belenéztem és két fejezetenként elolvastam őket. Találtam néhány helyesírási hibát, de ezek nem veszélyesek, aminek örülök. A fejezeteid átlagos hossza kb. 2000 szó környékén mozog, ami szerintem pont az ideális hossz. Se nem kevés, se nem sok.

,,Nekem sosem engedte meg, igazából megtiltani sem tiltotta meg, de nekem alapjáraton az a normális, ha magázódom."
Helyesen: ,,Nekem sosem engedte meg, igazából megtiltani sem tiltotta meg, de alapjáraton az a normális, ha magázódom."

,,Sikerül megbotlanom a szőnyegben, amitől kis híján elterülök a padlón, ám végül sikerül megtartanom az egyensúlyom."
Helyesen:  ,,Megbotlanom a szőnyegben, amitől kis híján elterülök a padlón, ám végül sikerül megtartanom az egyensúlyom."

Azt hiszem ez minden, amit elmondhatok a blogodról. Mindenképpen benézek majd hozzád!:)

Chibi.